Nos, azt hiszem olyan hétvége volt ez, ami màr nagyon nagyon vàratott magàra. Egy eleve klassz dolog, hogy szép idő volt, nem is szép, gyönyörű.
Vegyük még a pénteket is ide - aznap szinte az egész délelőttöt hàzon kívül töltöttük - voltunk parkban, megismerkedtem egy részben magyar anyukàval (diszkréten beszél magyarul is), de az anyanyelve orosz illetve régóta itt él. Kétéves a kislànya, és főàllàsú anyuka egyelőre, mert a bölcsi nem igazàn sikerült jól (àllandóan làzas volt a kicsi), így hagytàk. Ja és a mellettünk lévő épületben laknak. Nagyon megörültem ennek, mert nincs igazàn tàrsasàgunk itt helyben (egyàltalàn nincs). És nagyon hiànyzik, egy kis csevej felnöttekkel.. Szóval ez szuper bevezetése volt a napnak.
Szombaton délelött bevàsàrlàs majd csalàdi ebéd. Este pedig, eljött az ÉNIDŐM. Pizzàzni voltam egy baràtnővel. Koràn lefeküdt Marta (na ehhez ügyesnek kellett lenni napközben), majd nyomàs. Több mint 16 hónap utàn eljött ez a perc is.
Valakinek soknak tűnhet, valakinek pedig kevének. Van olyan baràtnöm, akinek lassan 2,5 éves a kislànya, de még nem volt oda így este, mert rengeteget ébred a kicsi és csak vele nyugszik meg. Olyan anyukàt is ismerek, aki pàrhónaposan egy teljes nappali programra "lépett meg", na persze ő nem szoptatott meg stabil nagymama-segítsége van. Hàt nàlunk így alakult. Én altatok egyelőre. De ha úgy tudjuk alakítani a napot, koràn fekvés van, és màr most nincs ébredezés egyàltalàn, így aztàn nyugodtan mentem.
Az a baràtnőm akivel voltam a 4 éves kisfia mellől szintén màsfél évesen mozdult el. Anno amikor ezt mesélte, én meg épp vàrandós voltam, azt gondoltam "te jó ég, màsfél éven àt nem ment sehova este, ez nem normàlis". Igen, hozzà kell tenni, mi sokat mozgolodtunk azelőtt, együtt is néha külön is. Nekem kellett is, hisz itthonról dolgoztam.
Aztàn mindent megértettem.. Még az első 2 hónapban jàrkàltunk el, mert jól birta a csalàd legkisebbje, de aztàn eljött a mumus időszak, az esti kb egyóràs síràsokkal, így megbeszéltük pàrommal, akkor megyünk csak, ha ezen túlleszünk. Kinek hiànyzik egy étteremben egy üvöltő baba, nemde? Így aztàn egy ideig egyàltalàn nem szerveztünk esti programot, ahogy kis javulàst làttunk tettünk időről időre próbàkat. Egy idő utàn a síràs abbamaradt, de helyette az a probléma àllt elő, hogy mivel nagyon keveset aludt (alszik) napközben, este nagyon fàradt és nagyon koràn fekszik (ma is 20:30). Itt pedig az esti vacsoràk, talàlkozók akkor indulnak. Szóval nem könnyű. Azaz, most nemrég sokat javult a helyzet, valamelyest jobban tűri a fàradtsàgàt, na nem mindig ma pl végigsirta a pelenkàzàst majd szaladt a hàlószoba felé hogy elég volt, aludnia kell.
Elnéztem azért az étteremben (persze próbàltam elszakadni a csalàdi lét dolgaitól), de figyeltem egy kislànyt olyan masfél év körüli volt, az anyukàja karjàban fészkelődött egész este cumival a szàjàban, àlmos szemekkel. Azt étterem borzasztóan zajos volt, a pici asztalnàl velem szemben ülő baràtnőm szavàt is épphogy értettem. Azt gondoltam, szegényke, vigyétek màr haza. De nem, mikor mi elmentünk (23.00) ők még simàn ott voltak. Persze ez az olasz trend, menjünk a gyerekkel tűzön vizen àt szokjon csak hozzà stb stb. Na mindegy.
Amúgy szuper volt felnőtt emberrel hosszasan beszélgetni, iszogtani pizzàt enni úgy, mint anno. De semmi katarzis (kicsit azt vàrtam, ennyi idő utàn).. De boldogan tértem haza és szaladtam megnézni az én kis alvó csöppségemet.
Vasàrnap a tengernél voltunk, csodajó volt. Szikràzó napsütés, totyogónk a homokban tipegett, mi pedig büszkén néztük Őt. Szó szerint feltöltött a nap, a tenger, a levegő. Isteni volt komolyan.
És nincs még vége. Délutàn futni voltam. Tudom nem szabadott volna, hisz nem kis kihagyàs utàn ez volt az első alkalom, de sprinteltem. Fülemben fatboyslimmel, mindent beleadva, wow, nagyon-nagyon jólesett.
Mit is mondjak, sok ilyen hétvégét még.
