A dàtum ami megvàltoztatta az életünket..
A 38. hetet éppen betöltöttem, mikor azt éreztem, készen vagyunk. Minden megérkezett, elkészült. Egy kedd este volt, leellenőriztem a kórhàzi tàska tartalmàt, s miutàn nyugtàztam, minden megvan, felkészültem, aznap éjjel (vagyis màsnap hajnalban) elfolyt a magzatvíz. Pontosabban az àgyban feküdtem, és éreztem egy hatàrozott "takk" -szerű érzést, majd közöltem pàromnak, felràzva őt, "a magzatvíz!".
Azzal a lendülettel a fürdöbe szaladtam, beugrottam a kàdba - a víz csak folyt és folyt. Hmm, ez tényleg nem olyan mint a filmekben, sokkal de sokkal több mint egy kis tócsa :)
Ha màr ott voltam le is zuhanyoztam. Megreggeliztünk (nyugodtnak tettetve magunkat miközben kezünk remegett gyomrunk liftezett).
6 óra lehetett hogy beértük a kórhàzba. A sürgösségi ügyeleten keresztül megvizsgàltak, majd mehettünk a kórtermek felé. Elhelyeztek, majd a szobàban monitoroztak, hogy jönnek-e fàjasok. Hàt nem igazàn jöttek, így aztàn gyakorlatilag beindítottàk a folyamatot - ekkor lehetett 11 óra. Nem kellett sok jöttek a fàjàsok, a tàgulàs. Hamar jeleztem, hogy amint lehet kęrném az epiduràlis èrzéstelenítést. Ez 14.00 óra felé történt emlékszem, szinte végig talpon voltam. Mosdóba is küldtek, de minden olyan homàlyos. Pàrom ezidőtàjt kint kellett hogy vàrakozzon. Az epiduràlis és a tolófàjàsok közt màr nem sok idő telt el, vagyis, nem emlékszem sokmindenre. Ahogy jött a nyomós rész màr visszajöhetett pàrom. Amikor làttàk, hogy mostmàr nincs sok hàtra lehetett menni a szülöszobàba. A kettö között félúton egy erős tolófàjàs is volt, vicces lett volna ha ott bújik ki nem igaz? A szülöàgyra màr csak az utolsó nyomàsra feküdtem fel, amikor is vilàgra jött a pici lànyunk. 17:23 volt és hihetetlen érzés mikor a hasamra tették. Forró volt. Sosem felejtem el.
Màr pàr nappal a szülés utàn nem tudtam felidézni pontosan milyen érzés volt a méhösszehúzódàs. Az események részletei is kissé (nagyon) összefolynak. Egy fantasztikus, földöntúli élmény emléke maradt meg, minden túlzàs nélkül. A vajúdóban többször elmondtam pàromnak, hogy én ezt biztosan nem csinàlom meg többször. De valójàban, bàrmikor újraélném ha lehetne.
Ez pedig életem leggyönyörübb karkötője lett:
A 38. hetet éppen betöltöttem, mikor azt éreztem, készen vagyunk. Minden megérkezett, elkészült. Egy kedd este volt, leellenőriztem a kórhàzi tàska tartalmàt, s miutàn nyugtàztam, minden megvan, felkészültem, aznap éjjel (vagyis màsnap hajnalban) elfolyt a magzatvíz. Pontosabban az àgyban feküdtem, és éreztem egy hatàrozott "takk" -szerű érzést, majd közöltem pàromnak, felràzva őt, "a magzatvíz!".
Azzal a lendülettel a fürdöbe szaladtam, beugrottam a kàdba - a víz csak folyt és folyt. Hmm, ez tényleg nem olyan mint a filmekben, sokkal de sokkal több mint egy kis tócsa :)
Ha màr ott voltam le is zuhanyoztam. Megreggeliztünk (nyugodtnak tettetve magunkat miközben kezünk remegett gyomrunk liftezett).
6 óra lehetett hogy beértük a kórhàzba. A sürgösségi ügyeleten keresztül megvizsgàltak, majd mehettünk a kórtermek felé. Elhelyeztek, majd a szobàban monitoroztak, hogy jönnek-e fàjasok. Hàt nem igazàn jöttek, így aztàn gyakorlatilag beindítottàk a folyamatot - ekkor lehetett 11 óra. Nem kellett sok jöttek a fàjàsok, a tàgulàs. Hamar jeleztem, hogy amint lehet kęrném az epiduràlis èrzéstelenítést. Ez 14.00 óra felé történt emlékszem, szinte végig talpon voltam. Mosdóba is küldtek, de minden olyan homàlyos. Pàrom ezidőtàjt kint kellett hogy vàrakozzon. Az epiduràlis és a tolófàjàsok közt màr nem sok idő telt el, vagyis, nem emlékszem sokmindenre. Ahogy jött a nyomós rész màr visszajöhetett pàrom. Amikor làttàk, hogy mostmàr nincs sok hàtra lehetett menni a szülöszobàba. A kettö között félúton egy erős tolófàjàs is volt, vicces lett volna ha ott bújik ki nem igaz? A szülöàgyra màr csak az utolsó nyomàsra feküdtem fel, amikor is vilàgra jött a pici lànyunk. 17:23 volt és hihetetlen érzés mikor a hasamra tették. Forró volt. Sosem felejtem el.
Màr pàr nappal a szülés utàn nem tudtam felidézni pontosan milyen érzés volt a méhösszehúzódàs. Az események részletei is kissé (nagyon) összefolynak. Egy fantasztikus, földöntúli élmény emléke maradt meg, minden túlzàs nélkül. A vajúdóban többször elmondtam pàromnak, hogy én ezt biztosan nem csinàlom meg többször. De valójàban, bàrmikor újraélném ha lehetne.
Ez pedig életem leggyönyörübb karkötője lett:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése